A gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény 2010. január 1-jétől az alábbiak szerint módosul.
A 2004. óta változatlan adómérték 2010-re 15%-kal emelkedik. A légrugós vagy azzall egyenértékű rugózási rendszerű tehergépjárműveket (ide értve a pótkocsikat, félpótkocsikat is) és autóbuszokat az idén hatályos gépjármű-adómérték szerint adóztatja,
a mérték-emelés csak a nem légrugós tehergépjárművekre, autóbuszokra, valamint a lakókocsikra, lakópótkocsikra vonatkozik.
Az önkormányzati adóhatóságok a közúti nyilvántartás adatai (okmányiroda) alapján állapítják meg a gépjárműadót. Az adóztatás a BM Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által az önkormányzati adóhatóságok részére történő adatszolgáltatás alapján történik. Az érintett járművek központilag egységes szabályok alapján kerülnek adóztatásra. A Képviselő-testületnek az adóztatást befolyásoló hatása nincs. A befolyó bevétel teljes egészében az önkormányzatot illeti meg.
Ahhoz, hogy az érintett járművek üzembentartói a mértékemelést kompenzálni tudják, ún. „Bejelentést” kell tenniük a „légrugós” tehergépjárművekről.
Az ügyfelek teendőinek megkönnyítése és a tömegesen jelentkező beadványok egyszerűsítése érdekében az önkormányzati űrlapot készített, melynek használatával és benyújtásával lehetőség lesz a kedvezmény igénybevételére. Tekintettel arra, hogy a jogszabályi rendelkezés 2010. január 1-jén lép hatályba, így az említett változás
bejelentést legkésőbb 2010. január 15-ig kell az érintetteknek megtenniük.
Javasoljuk, hogy akik kedvezményezett légrugózású járművel rendelkeznek és ezt a tényt a forgalmi engedély még nem tartalmazta, mielőbb keressék meg a közlekedési hatóságot hatósági bizonyítvány, illetve az igazságügyi gépjármű-közlekedési műszaki szakértőt szakvélemény beszerzése végett. Akik már rendelkeznek „útkímélő tengely” bejegyzést tartalmazó forgalmi engedéllyel, úgy annak személyes bemutatásával vagy másolatban történő csatolásával válnak jogosulttá a csökkentett adómértékkel történő adófizetésre.
Bejelentés légrugós járművek csökkentett adómérték igénybevételéhez - 2010




















