Penc község weblapja

...mert a nyitottság számít

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Házat kapott Penc (ESTV Online)

E-mail Nyomtatás PDF

Harrach Péter - Penc"Több, mint öt millió forint értékű ingatlant kapott ingyen a Magyar Államtól Penc Község Önkormányzata. A hosszú ideje kihasználatlanul álló házat és a hozzá tartozó mintegy ezer nm-es telket kedden délután dr. Harrach Péter országgyűlési képviselő adta át a település polgármesterének. A jelenlegi romos épület helyén, a tervek szerint, jövőre egy turista-, és vendégház fog épülni....

Králik József, Penc község polgármestere kedden délután fogadta irodájában Dr. Harrach Péter országgyűlési képviselőt. A település polgármestere mindenek előtt röviden tájékoztatta a választókerület országgyűlési képviselőjét a község aktuális gazdasági helyzetéről, valamint az önkormányzat gondjairól és jövőbeni terveiről is beszámolt. Ezt követően közösen vonultak át az ingatlan hivatalos átadására, ahol a lakosok már várták a politikai vezetőket. A megjelenteket először Králik József köszöntötte, aki beszédében örömét fejezte ki, hogy a hosszú évek óta elhagyatottan álló épület végre az önkormányzat tulajdonába kerülhetett.

Králik József, polgármester, Penc
„Ez az ingatlan, egy elhagyatott ingatlan volt. Két idősebb házaspárnak nem voltak utódai és lakatlanná vált, nem lett tulajdonosa. Két és fél évvel ezelőtt felfigyeltem erre, hogy egész más funkciót vett föl, ezért „lehagyatékoltattuk” és a Magyar Állam tulajdonába került. Nemrégiben a kormány hozott egy ilyen rendeletet, hogy bizonyos állami tulajdonokat, amiket nem tudnak használni, azt az önkormányzat tulajdonába adják, hiszen sokkal jobban tud vele gazdálkodni. A képviselő úr hatékony segítségével a mai nap ünnepélyesen átvettük a Magyar Államtól Penc Község Önkormányzata részére.”

Harrach Péter köszöntőbeszédében kiemelte: nagyon fontosnak tartja, hogy a települések kihasználják az adottságaikat és véleménye szerint is jó döntés volt átadni az önkormányzat tulajdonába ezt az elhagyatott ingatlant, hiszen a későbbiekben ez csak a község hasznát szolgálhatja.

dr. Harrach Péter, országgyűlési képviselő, Pest megye 1-es sz. vk.
„A folyamat azért fontos, mert az önkormányzat, az állam, a képviselő együttműködéséből jön létre az eredmény. A Magyar Állam átadja ezt a tulajdont az önkormányzatnak, aki aztán saját céljaira tudja használni. Olyan célokra, ami a település egészének jó. Azt tervezik, - ami már a polgármester és a testület döntése - hogy itt egy olyan vendégházat létesítenek, amely vendégház az idegenforgalmat fogja szolgálni. Ezen a csodálatos természeti környezetben lévő faluban ez egy jó lehetőség arra, hogy a hiányzó szálláshelyeket pótolják.”

Mint megtudtuk, a jelenlegi romos épület helyén az önkormányzat pályázat útján szeretné a vendégházat megépíteni, de az itt élők számára az ingatlan területe egy-egy közösségi program kiváló helyszínéül is szolgál majd a jövőben."

Forrás: ESTV Online (http://estv.hu/news.php?extend.18958)